2011. december 2., péntek

Ünnepi fények - karácsonyi dekorációk

Advent első hete valahogy úgy elszaladt, hogy még fel sem fogtam, hogy rá kellene hangolódnom. Talán azért mert még novemberre esett, vagy az enyhe idő, nem tudom. Mindenesetre most kihasználtam a szabad délelőttömet, és lecseréltem az őszi díszeket, hogy immár advent második hetéhez méltó díszbe legyen öltöztetve kicsi házunk.

Kezdjük kívül: Imádok újabb és újabb ajtódíszeket készíteni, de vannak olyan darabok, amelyektől nem tudok megválni, és már vagy harmadik éve újra visszakerülnek a kapukra. Ilyen a madáretetős, és a csengős-angyalkás. Már kint is vannak a kapun.


Tavasztól őszig számomra az ablak elengedhetetlen kelléke a muskátli. Télen sem kell feltétlenül lemondanunk a dekorációs növényekről: a balkonládába helyezhetünk borostyánt, különféle erica, hanga, ill. kecskerágó féléket. Még mutatósabb lesz, ha melléjük tűzünk egy-egy alkalomhoz illő figurát.





Ilyen felfüggeszthető adventi koszorút könnyedén készíthetünk. Vágjunk ki azonos méretű textil csíkokat, majt ezeket kössük rá a koszorú alapra. Ezután más csak a gyertyatartókat kell beleszúrni, valamint a zsinórokat felkötözni, és készen is vagyunk.

A kerti lámpás mécsese mellé egy angyalka került.


És ha már az angyalkáknál tartunk, menjünk be. Egy-egy csinos kis angyalkának soha nem tudok ellenállni. Ahogy előkerült a kollekcióm, azon gondolkoztam, hogy hová fogom ezt mind elhelyezni. Végül megláttam Bogikám vadgesztenyés  kosarát, és gondoltam, jól fognak mutatni a gesztenyeágyon egy kis üveggömb mécsessel.

Ez a hintázós angyalka az idei szerzeményem. Borostyán koszorúra kötöztem, és csipke szalag került rá. 


Az ablakba szegfűszeggel dekorált narancsok kerültek. Ezek szintén egyszerűen elkészíthetők. Rajzoljunk a narancsra különféle mintákat, majd a vonalakat tűzdeljük végig szegfűszegekkel. Drótot szúrjunk át rajta, majd a végeit kunkorítsuk be, és kössünk rá szalagot.


Borostyánból nagyon egyszerűen lehet készíteni mutatós kis koszorúkat. Szalaggal átkötözve és textilből varrott vagy filcből kivágott motívumokkal dekorálva mindenhol jól mutat.

A nappali asztalára egy tobozzal teli kosár került, melybe egy piros bogyós égősort rejtettem el. Került még bele pár narancs, valamint egy kis lámpás. Nagyon hangulatos, most ez mindenki kedvence.



Végül előkerült a fenyőgirland is, melyre saját készítésű varrott házikókat és gipszből öntött angyalkákat (mi mást...) akasztgattam. A házikók maradék anyagokból készültek, különböző méretekben, és vattával tömtem ki őket.


Este elégedetten heveredtem a kanapéra, átadva magamat az adventi várakozásnak. Gyorsan el is határoztuk, hogy egyik este meglátogatjuk valamelyik kézműves vásárt.

Ezek az új tervezésű ajtódíszek készültek mostanában az Álomboltba






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése