2013. február 9., szombat

Edzöszalag házilag (a TRX, a RIP60 és a GFlex egy kombinálható ötvözete)


Évek óta nagy slágernek számítanak fitness körökben az un. felfüggesztéses edző szalagok, hevederek. Nagyon sok jót  olvastam róluk, még el is gondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne egy itthon, de amint megláttam az árukat, igyekeztem gyorsan el is felejteni...

Mindaddig, amíg egyik nap, miközben egy nagy kupac összehajtogatott ruhával próbáltam meg átslisszanni a gyerekszobaajtóra felakasztott gyűrűk között... Eszembe jutott egy nemrég olvasott cikk az edzőhevederekről. Miután helyükre kerültek a ruhák, visszatértem a gyűrűkhöz, és elkeztdem rajtuk a "téerikszes" feladatokat próbálgatni... ...és egyre jobban tetszett. Nap mint nap visszatértem hozzá. Aztán voltak olyan feladatok, amelyek ellen a gyerekek súlyára tervezett gyűrű már némi recsegéssel tiltakozott, így valami teherbíróbb megoldást kellett találni. Ekkor szántam rá magam, hogy készítek házilag egy saját edzőszalagot.
Gyorsan bele is vetettem magam a szakirodalomba, feltérképeztem, hogy az itthon található tipusok miben különböznek, melyiknek mi az előnye. Találtam egy nagyon jó összehasonlítást, ahol részletesenbemutatják a három eszközt, így a részletektől most eltekintenék.

Végül egy olyan verziót terveztem, amely ötvözi mindhárom tulajdonságait, és könnyedén átalakítható fix, illetve csigás verzióvá.
Kellett hozzá pár méter heveder, karabiner, 2 hevederhúzó csatt, 2,5 m kötél, két maroknyi csődarab, és a felfüggesztéshez egy akasztószem.
A beszerzést egy közeli barkácsáruházban oldottam meg, és gondolom, mondanom sem kell, hogy az egész a készen kapható eszközök árának töredékéből megvolt. Fontos szempont volt, hogy csak minősített (nagy teherbírású) hevederek, kötelek, és  karabinerek kerüljenek bele, melyek megtalálhatóak a legtöbb munkavédelmi részlegen. Hevederből a vékonyabbat választottam, mert teherbírás szempontjából így is bőven túlméretezett, csupán a lábtartó résznél béleltem ki egy vastagabb darabbal. A markolat egy itthon fellelt "kpe" csődarab lett, bevonva textil bandázsszalaggal. (ez műanyag vízvezeték cső - ha a vezetékes víz nyomását bírja, akkor ezt is...)

A heveder végére került egy hurok, ebbe lett belefűzve a markolat.  A markolaton át van fűzve még egy körheveder a lábnak. (ez ki lett bélelve egy plusz hevederrel)















A markolatos heveder másik végére került a hevedercsatt, és ebbe lett befűzve a fentről jövő (sárga) heveder, melynek hosszát így állítani lehet



 A sárga heveder felső végébe került egy karabiner, ezt lehet beleakasztani a felfüggesztési pontba.
Készültek hozzá segéd hevederek, a felfüggesztéshez: a bal oldalit ajtóba lehet becsukni, a jobb oldalival fára, csőre tudjuk felfűzni.
 Összeszerelt állapotban.


 Ezzel a kötéllel kombinált hevederrel a sárga (fix) hevedert cserélhetjük le, és így csigás verziót kapunk.















A csigás verzió.
A komplett felszerelés


Az én kedvencem a csigás, mert sokkal több lehetőséget rejt. Nagy és izgalmas kihívást jelentenek az olyan feladatok, mint pl. a gyorsúszás mozdulatainak utánzása,  vagy a tárt karokkal ide-oda oldalra fordulás. Gyerkőcnek és kezdőknek, ill. bizonyos feladatokhoz viszont jobb a fix verzió.

Ha van otthon erős varrógép könnyen elkészíthető, csak bátorítani tudok minden mozgásra vágyót!

Mint a természetes dolgok híve, a mozgásban is előnyben részesítem azokat a gyakorlatokat, amelyeket nem súlokkal, hanem a saját testsúlyunkkal végzünk. Kíméletesebb az ízületeknek, és sokkal jobban átmozgat. Az első intenzívebb torna után kellemes izomlázam volt konkrétan mindenhol, a mélyebben fekvő izmmoknál is... És az sem utolsó szempont, hogy ez elfér egy kis vászontáskában, és bárhová magunkkal vihetjük. Egy plusz körheveder segítségével felakaszthatjuk a szabadban is bárhová: egy fára, vagy egy játszótéri állványra. Amint jó idő lesz, a miénk is megy ki a teraszra, vagy a szilvafára.

Későbbi megjegyzés: többek kérésére azóta rendelhető is a fentinél még erősebb, tökéletesített kivitelezésben, minősített eszközökből. Részletek itt

19 megjegyzés:

  1. Én is valami hasonlón törtem a fejem, de tökéleteset alkottál, úgyhogy nem gondolkodom tovább feleslegesen. Nagyon érdekelnének a részletek. Pl. hogy melyik rész hány cm stb.

    VálaszTörlés
  2. Eredetileg szemmértékre készült, de leméregettem mindent:

    Anyagszükséglet:
    - 3 m kötél
    - 6 m heveder
    - 3 karabiner
    - 1 csiga
    - 2 állító csatt a hevederre
    - akasztó/felfüggesztő szem

    A hevederekből 2*180 cm-es darabot vágtam, amit 50 cm-re visszahajtottam - ez lett a nagy hurok a lábnak.
    A kis hurok 78 cm hosszú hevederből készült - erre kell ráfűzni a markolatot még varrás előtt.
    A maradég hevederből készült az a 3 hurkos Y elágazásos heveder, ami a nem csigás verzióhoz kell.
    Eddig úgy néz ki, beváltak ezek a méretek.
    Nagyon magas, hosszú karú használónak esetleg érdemes kicsivel hosszabb - 4 m - kötelet venni, mert azt el tudom képzelni, hogy nekik az rövid lehet.

    Jó munkát hozzá! Kriszta

    VálaszTörlés
  3. Ez így kb mennyibe fáj mert pl a csigát csak alpin boltba lehet beszerezni.

    VálaszTörlés
  4. Ez így van, a barkácsbolba menj vásárolni, ott mindent megkapsz. Ha essetleg heveder nem lenne, az meg van a méteráru boltokban.

    VálaszTörlés
  5. Szia. Melyik barkácsboltra gondolsz? Bauhausban néztük, ott csak 25 mm-es hevederhez volt csat... a 40 mm-eshez nem :(

    VálaszTörlés
  6. www.hevedercsat.hu ott mindent megtzdtok venni ! Királyok Üdv.: Dick

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi tényleg jó ez a hevedercsat.hu van náluk minden! Peti

      Törlés
  7. Köszi szépen! Pont ezt kerestem és te végigjártad helyettem az utat!
    Kössz mégegyszer! :)

    VálaszTörlés
  8. Szimpatikus. Mekkora hevedert használtál? A helyi barkácsboltban gondoltam megoldani a beszerzést

    VálaszTörlés
  9. Szivacsos markolatot honnan tudnék beszerezni hozzá?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lányom rollerének a kormányára a KIK-ben vettem szivacsmarkolatot.300 ft-os tétel volt,és remek tapintású,olyan mint bármely gyári edzőszalagé.TKL

      Törlés
    2. http://www.hevedercsat.hu/trainer-habszivacs-markolat.html itt van :)

      Törlés
  10. A legegyszerűbb, ha barkácsboltban veszel műanyag csövet (pl. a műanyag vízcső jó erős), azt méretre vágod, majd betekered textil szalaggal (ez olyan ragasztó szalag, amely nem műanyag, hanem textil szövésű, és nagyon jó a tapintása a markolaton)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Álomkuckó! szeretném megkérdezni, hogy a függesztő szemet hol vetted, illetve volt e valami tanúsítvány hozzá? 105 kiló vagyok és azt érzem a legproblémásabb résznek, hiszen ha pl a hegesztés nem jó minőségű, akkor simán törhet ridegen, és hasonlók. A hivatalos függesztőszemek trx stb, nevetséges áron vannak. köszi!

      Törlés
    2. A barkácsáruházakban szinte mindenhol kaphatóak a Fisher termékek, azokkal biztosra mehetsz, hogy bírni fogja.

      Törlés
  11. Szia! Nem én a függesztő szemről beszélek, nem a csavarokról :) tehat ami a DSC01927.jpg képen van. Úgy néz ki mint egy lakatszem..

    VálaszTörlés
  12. Szia! Nem én a függesztő szemről beszélek, nem a csavarokról :) tehat ami a DSC01927.jpg képen van. Úgy néz ki mint egy lakatszem..

    VálaszTörlés
  13. Az egy vitorláshajóhoz használt akasztószem. Vitorlás üzletekben van ilyen, a legtöbb minősített termék, de ezek mind hegesztve vannak.
    Viszont amit ajánlottam, az a szemescsavar. Ez kapható dübeles és fába csavarozható kivitelben is. Ez nem hegesztett.

    VálaszTörlés