2014. január 22., szerda

Kotkoda-lak

Egyszer megláttam pár képet, különféle mesebeli tyúkketrecekről és onnantól végleg belefészkelte magát a tudatomba a gondolat, hogy egyszer fogok valami ilyesmit készíteni. 
Ők voltak azok: 




Eddigi tapasztalatom a tyúktartásról mindössze az volt, hogy a kert végében lekerített tákolmányban laknak, de az, hogy ez a kis lak a kert díszévé is válhat, nem gondoltam volna. Aztán egyre többet olvastam különféle blogokon, hogy szépen növekszik azoknak a száma, akik ismét belevágnak, sőt olyanok is, akinek korábban semmi közük sem volt hozzá. Mivel én is ez utóbbiak közé tartozom, az olvasott sikertörténetek végül kellő löketet adtak, hogy belefogjak a barkácsolásba. 
A teraszunk alatt még szép számmal volt faanyag a régi tetőnk bontásából, így mindössze a rácsra és a festékre kellett költenem. 
Még a nyár végén fogtam bele az építésbe, amiből kora őszre lett kész lakosztály. 





 Végül nem maradt más hátra, mint tyúkokat szerezni. Na, ebben aztán végképp  nem volt tapasztalatom, így csak halogattam... Végül már október volt, mikor Bogi lányom megpillantott egy villanyoszlopra ragasztott hirdetést, amiben egy-másfél év közötti tojókat kínáltak. Azonnal számon is kért, hogy hát nekünk még mindig üres a tyúkólunk, és hogy itt az alkalom, hogy végre legyenek lakói. Gondoltam, jöjjön, aminek jönnie kell, így felhívtam a számot. November vége felé jöttek meg a tyúkjaink, akik ketreces tartásból származtak, és már nem hozták a megfelelő átlagot. Gondoltam, kezdetnek tökéletes lesz. Ekkor még nem is sejtettem, hogy micsoda kalandok várnak ránk...
Első este kimentem, hogy megnézzem, megtalálták-e a létrát, és hogy fel tudtak-e menni rajta a felső szintre. Már sötét volt, de miközben közelítettem a ketrec felé, gyanús volt, hogy két nagy zöld szempár világít rám a kertecből...  Kisebbik kutyánk, Timba ült boldogan a kis háreme közepén. Ezzel nem számoltam, hogy gond nélkül kibontja a hálót. Persze egy tyúk közben ki is jött a lyukon, és ráadásul megjelent a nagyobbik kutyánk, Brunó is, aki már közel sem ilyen barátságos a tyúkokkal. Azonnal megkergette, és persze a tyúk hová menekült: a kerti tó hártyavékonyan befagyott jegére, ami a közepén be is  szakadt alatta. Hatalmas küzdelem árán kivergődött a tó közepén lévő egyik sziklára. Közben megjelent Bogikám is, aki innentől kedzve végtelenre állította a következő kérdést: "Anya, most mit csinálunk?" Gondoltam, ha én azt tudnám... 
Végül levetkőztem mezítlábra, fogtam az algaszedő hálót, és nekiintultam tyúkot menteni a jéghideg tóba.  Sikeresen kimentettük szerencsétlent a vízből, viszont annyira elázott, hogy nem volt szívem kinthagyni a hidegben, nehogy reggelre mirelit legyen belőle. Így ő igazán előkelő helyen, egy dobozban, a nappaliban töltötte az éjszakát. Még este befoltoztam a lyukat, ami persze annyit ért, hogy reggelre máshol új keletkezett, így két tyúkunk sajnos Brúnó áldozatául esett. 
A problémát sikerült megoldanunk egy erős ráccsal. Tyúkocskáink is szépen megtollasodtak, és a létrát is megtanulták használni. Napokig ugyanis én rakosgattam őket reggel le, este pedig fel... és úgy sikerült rávennünk őket, hogy maguktól jöjjenek le, hogy a létrát Bogi végigrakta tyúkhúr csalikkal. Mivel az enyhe télnek köszönhetően virul a tyúkhúr a kertben, ki szoktam engedni őket kapirgálni, egyébként meg szemes takarmányt és konyhai hulladékot esznek.
Pár  hét után elkezdtek tojni is - igen szép méretes tojásokat - , és meg is állapítottuk, hogy érezhetően finomabb a rántotta a mi kis házi tojásainkból.