2011. július 13., szerda

Fabicikli - azaz fából vasparipa

Egy kolléganőm fényképeit nézegetve szúrtam ki, hogy gyerekei micsoda érdekes járgányon ülnek. Áradozott róla, hogy mennyire jó, hogy milyen jó átmenet a kismotor és a pedálos bicaj között. Mivel nem vagyok híve a pedálos biciklin a pótkeréknek, igencsak felcsigázott. Egyedül akkor bizonytalanodtam el, amikor megmondta az árát (állítólag 20 ezerért vették). Mivel a saját jó minőségű bringámat is csak fele ennyiért vadásztam a vaterán, rögtön elkezdtem ebben az irányban gondolkodni. Sajnos akkor nem találtam olcsóbb eladó darabot.
Még egyszer elkértem a fényképeit, hogy alaposan szemügyre vegyem a felépítését. Nem tűnt túl bonyolultnak, így elhatároztam, hogy elkészítem magam. Elkértem tőlük a bringát egy estére, hogy sablont vegyek róla. Már csak kereket kellett szereznem. Sikerült is egy lestrapált bicajhoz hozzájutom, aminek a kerekei teljesen jó állapotban voltak. Kezdődhetett a barkácsolás. A váza és az ülése 12 mm vastag maradék rétegelt lapból lett kivágva, a kormánynál lévő többi anyag is mindenféle maradék faanyagból állt össze. A kormánya egy rossz seprű nyeléből készült.
És hogy meglegyen a kellő komfort, kapott az ülés egy kis huzatot, a kormányrúd markolatot és persze csengőt. Előre macskaszemek kerültek.

Tényleg nagyon nagy siker lett. Nagyon jól felkészít a kétkerekű biciklizésre, mert tulajdonképpen megtanít két keréken egyensúlyozni, és ezután a pedálosra átülve már csak tekerni kell.
A kismotor stabilitása után eleinte kicsit bizonytalanul mentünk, de egy esős nap ezt is megoldotta. Az oviba mentünk, és a járda tele volt hatalma pocsolyákkal. Bogika kérdően nézett rám, hogy ezeket a járdaszéles pocsolyákat hogyan hidalja át. Azt találtuk ki, hogy nekifut, és mikor a pocsolyához ér, felemeli mindkét lábát, és szépen átgurul rajtuk. Kicsit koszosak lettünk, mire az oviba értünk, de ez nálunk sosem gond, viszont megtanultunk két keréken egyensúlyozni!!!
Később Bogi egy utcahossz alatt megtanult a pedáloson is bicajozni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése