2014. augusztus 31., vasárnap

Élet a tóban

Második éve élvezzük kitartó munkánk gyümölcsét, a kerti tavunkat, és mostanra az élővilága is kezd szépen kiteljesedni, ami meg is látszik a víz minőségén.
Nemrég nálunk járt lányom egyik barátnője, akivel fürödni készültek a tóban. Mikor meglátta, hogy itt algák, csigák, meg ebihalak úszkálnak, majdnem visszafordult, és közölte, hogy ő csak a medencét szereti. Végül sikerült rávennünk, hogy legalább a kis részbe menjen bele, de közben el is gondolkoztam, hogy mennyire el van távolodva a mai gyerekek jó része a természetes közegektől...
Pedig milyen jó dolog gyönyörködni a természetes dolgokban, ahogyan alakul, fejlődik minden:

 
A parton végre burjánzanak a szilkakerti növények, és a téglafal tetejénél lévő sík felületre már készül a kis pavilon, amely a kerti kintalvásokat könnyíti majd meg, hogy ne kelljen egy kis eső miatt az éjszaka közepén beszaladni.


 Előtérben a virágzó vízi liliom, a háttérben a kristálytiszta víz.

 A tiszta víz, és a minimális algásodás nagyban köszönhető a szép számmal elszaporodott vízicsigáknak, melyek szinte szemmel láthatóan lakmározzák az algát.

Kedvenceink a kis ebihalak, melyek a sekély részeken szeretnek úszkálni, így legalább jól meg tudjuk őket figyelni. Nagyon nagy élmény élőben végignézni, ahogyan fejlődnek. Látunk olyan egyedeket is, amelyeknek már kialakulóban vannak a hátsó lábai.  

És végül itt a kis kedvenc, a kb. 2 cm-es kis leveli béka.

Van vízi siklónk is, de őt sajnos még nem sikerült lencsevégre kapni, mert amint észreveszi a közeledtüket, elillan a sziklák közé. Nem baj, nem adom fel, egyszer úgyis elkapom...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése